Már 45 éves korban elkezdődhet a szellemi leépülés?
Már 45 éves kortól hanyatlásnak indulhatnak az agyfunkciók, állítja egy brit kutatás. A British Medical Journalban megjelent tanulmány több mint 7000 ember memóriáját, szókincsét, auditív- és vizuális felfogóképességeit mérte fel 10 év alatt, azzal a céllal, hogy elősegítsék a demencia diagnózisokat.
Az UCL (University College London) kutatói 3,6 százalékos visszaesést észleltek a 45 és 49 év közötti férfiak és nők gondolkodási képességében. A korábbi tanulmányok a kognitív hanyatlás megindulását 60 éves kor környékére helyezték. A kutatók szerint a tény, mely szerint már a középkorúaknál megindulhat a folyamat, fontos a demencia szempontjából, az értelmi képességek lassú, folyamatos és egyre súlyosbodó hanyatlása ugyanis a folyamat korai szakaszában kezelhető a leghatékonyabban.
Az UCL kutatói 5198 férfi és 2192 nő kognitív funkcióit tesztelték 1997 és 2007 között, figyelembe véve képzettségi szintjeiket. A tesztek eredményei szerint a kognitív értékek minden kategóriában csökkenést mutattak, kivéve a szókincset, a csökkenés üteme a kor előrehaladtával gyorsult. A tanulmány a 65-70 éves férfiak gondolkodási képességében 9,6 százalékos, a nők ugyanezen korcsoportjánál 7,4 százalékos csökkenést észlelt. A 45-49 éves férfiaknál és nőknél a visszaesés mértéke 3,6 százalék volt.
A kutatást vezető Archana Singh-Manoux, a francia Epidemiológiai és Népegészségügyi Kutató Központ professzora szerint a tanulmány eredményei azt bizonyítják, hogy a demencia két-három évtized kognitív hanyatlását foglalja magába.
"Most azt kell megvizsgálnunk, hogy kik szenvednek el az átlagosnál nagyobb kognitív csökkenést, és hogyan állíthatjuk meg ezt a folyamatot" - mondta. "Fontos hogy már a korai szakaszukban felismerjük a kockázati tényezőket. Ha a kór az egyén ötvenes éveiben elkezdődött, mi azonban csak 60 éves kora után kezdjük vizsgálni, akkor hogyan választhatjuk el az okot és az okozatot?"
Az angliai Alzheimer Society kutatási vezetője, dr. Anne Corbett szerint a tanulmány újabb adalék a kognitív hanyatlás kezdete körüli vitákhoz, azonban nem minden kérdésre ad választ. "A tanulmányból nem derül ki, hogy a vizsgált alanyok bármelyikénél elkezdődött-e a demencia kialakulása, ahogy azt sem, hogy mennyire lenne hatékony ezeknek a korai elváltozásoknak az észlelése. Több kutatásra van szükségünk ahhoz, hogy teljesen megértsük hogyan segíthetnek az agyban végbemenő mérhető változások a demencia diagnosztizálásában" - magyarázata
"A korábbi tanulmányok arra utaltak, hogy a középkorúak egészségi állapota meghatározó a demencia kockázatánál, a mostani felfedezések pedig egy újabb okkal szolgálnak, hogy komolyan tartsuk magunkat az új évi fogadalmainkhoz" - tette hozzá dr. Simon Ridley, a brit Alzheimer Kutató Központ kutatási vezetője. "Bár még nincs bombabiztos megoldásunk a demencia megelőzésére, tudjuk hogy a legegyszerűbb életmód váltások, mint az egészségesebb étrend, a dohányzásról való leszokás, a vérnyomás és a koleszterinszint kordában tartása, mind csökkentik a szellemi leépülés kockázatát"
Nos a fentiek miatt érdemes elgondolkodni a Tiens étrednd kiegészítők ebben az esetben a Lecitines kalcium szedéséről.
Forrás SG.hu magazin
- Forums:
- A hozzászólások megtekintése, illetve hozzászólás az oldalon történő ingyenes regisztráció és belépés után lehetséges.
Vásárlói tájékoztató
Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy a weboldalon található TIENS termékek (étrendkiegészítők, készülékek, eszközök, stb.) gyógyító hatása nyugati klinikákon nem bizonyított, gyógyszernek, vagy gyógyhatású segédeszköznek nem minősülnek. A termékek rendelkeznek az adott országban szükséges forgalomba hozatali engedélyekkel. A Magyarországon nem forgalmazott termékeket a címben látható # jellel különböztettük meg.
A termékek beszerezhetőek Magyarország és a környező országok számos pontjain, illetve a TIENS tanácsadókon keresztül. A raktárhálózatban történő vásárlás előnye, hogy a kiskereskedelmi árrést megspórolva nagy kedvezménnyel juthatsz hozzá a TIENS egyre népszerűbb termékeihez.



Az ember nem is gondolná,
Az ember nem is gondolná, milyen összefüggés lehet az elbutulás, pszichiátriai és egyéb testi tünetek, betegségek között.
A Debreceni Egyetem Orvosi- és Egészségtudományi Centrumának Pszichiátriai Tanszékén készült „Mi
»baja« lehet a demens betegnek?” című tanulmány a demencia (elbutulás, szellemi hanyatlás) kapcsán a
következőket írja:
„A demencia tüneteinek észlelése esetén, mint minden más megbetegedésben, elengedhetetlen az egész
szervezet átvizsgálása, részletes laboratóriumi és képalkotó vizsgálatok elvégzése. Ha olyan betegség derül ki, mely másodlagosan demencia tünetegyüttest okozhat, ez terápiás szempontból döntő jelentőségű, hiszen
az alapbetegség megfelelő kezelése a pszichiátriai tünetek javulását vagy megszűnését eredményezheti.
… A kiváltó oknak tekinthető alapbetegség lehetőségére mindig kell gondolni, de különösen akkor, ha az
addig szellemileg friss, idősödő egyénen hirtelen jelentkeznek a leépülés jelei.”
A tanulmány a demencia
lehetséges okaként többek között a következőket említi meg: krónikus szív-, tüdőbetegség, érrendszeri
betegségek, anyagcsere-zavarok, táplálkozási és felszívódási zavarok, fertőzések, mérgezések, gyógyszerhatások,
daganatok.
A diagnosztizálatlan testi betegségek felfedése tehát nem elhanyagolható tényezője egy működőképes
mentális egészségügyi rendszernek. A valódi segítségnyújtást célzó elmeegészségügyi intézményeket olyan
teljes diagnosztikai rendszerrel kell ellátni, amely segítségével a páciens tetőtől talpig kivizsgálható.
Forrás: emberijogok.hu/letoltes/a-pszichiatriai-kezelesek-alternativai.pdf
Rákos Anna
4 *-os Tiens tanácsadó
okleveles masszőz - az egészség, az egészségmegőrzés elkötelezett híve
0670/558-0944
Skype: rakosanna
rakosanna@gmail.com
Főleg a mikrocirkuláció az
Főleg a mikrocirkuláció az ami az agyi tevékenységet és az idősebb férfiaknál a potenciát befolyásolják.Vannak olyan készítményeink amelyek kimondottan ezekre a problémákra adnak megoldást.
Bánszki András
Nyilván nem véletlen, hogy a
Nyilván nem véletlen, hogy a jogosítványhoz, munkaalkalmassági vizsgákhoz bizonyos idő után sűrűbben kell orvosi vizsgálatokon részt venni, amit a reakcióidő növekedésével, és egyéb betegségek kialakulásával indokolnak leginkább, mint pl a cikkben is említett vérnyomás problémák.
Rákos Anna
4 *-os Tiens tanácsadó
okleveles masszőz - az egészség, az egészségmegőrzés elkötelezett híve
0670/558-0944
Skype: rakosanna
rakosanna@gmail.com